Vecsési töltött hús



Hozzávalók: 50 dkg sertésdagadó, 50 dkg savanyú káposzta, 1 kis fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 evőkanál mustár, 1 tojás, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa, 5 dkg szalonna, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint, 1 mokkáskanál csombor (borsikafű), 2 gerezd fokhagyma
Elkészítés: A dagadót töltésre előkészítem, vagyis éles, hegyes pengéjű késsel felszúrom. Kívül-belül sóval bedörzsölöm. A füstölt szalonnát apróra vágom, zsírját kiolvasztom. A szalonnapörcöt kiveszem a zsírból, és összekeverem a felvert tojással, a kicsavart és apróra összevagdosott káposztával, a mustárral, a sóval, a borssal, a csipetnyi cukorral, a zúzott fokhagymával és annyi zsemlemorzsával, hogy ne legyen folyós a töltelék. A felszúrt húsba annyi tölteléket töltök, hogy szép "kövér" legyen a hús. A nyílást bevarrom, és a töltött húst a szalonnazsírom serpenyőbe helyezem. Mindkét oldalán megpirítom, majd tűzálló tálba teszem. A maradék töltelékből kis gombócokat formálok, és a hús köré teszem. A tejfölt rálocsolom, és a tálat lefedve előmelegített forró sütőbe tolom. 40 percig párolom, ezután a tál tetejét levéve még egyszer megpirítom. 15 percnyi pihentetés után felszeletelem és hagymás tört burgonyát kínálok hozzá.