Tordai pecsenye cikakáposztával



Hozzávalók (4 személyre): 1 kg sertéskaraj, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg zsír, 1 kk só, 15 dkg füstölt szalonna, 1 kg burgonya, 1 mk törött bors, 1 mk reszelt szerecsendió, fél fej savanyú káposzta.
Elkészítés: Megfelelő nagyságú tepsiben a zsírt felolvasztva, ebben a forró zsírban a karajt elősütjük, hogy a fehérje kicsapódása miatt a hús ne veszítsen zamatából. Majd hozzáöntünk fél liter vizet, és ebben párolva sütjük, nem túl forró sütőben. A fokhagymát az elősütés után beleszúrjuk elosztva a karajba, és a füstölt szalonna vékonyra vágott szeleteivel befedjük a karajt. A fűszereket egy óra sütés után szórjuk a húsra, majd még egy fél óráig párolva sütjük. Ha kell, vizet öntünk alá.
Ha meggyőződtünk róla, hogy a karaj puha és megsült, kiemeljük a tepsiből, és a pecsenyeléhez öt ek. paradicsomot teszünk. Együtt pirítjuk 5 percig. Leszűrjük. A karajt ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Forrón tálaljuk.
Személyenként egy egész burgonyát megfőzünk héjában, meghámozzuk, és a hússal együtt tesszük az asztalra, a cikkely alakúra vágott cikakáposztával együtt.