Szabolcsi töltött káposzta (a la Mándok)



Egy fej édeskáposzta torzsáját kivágjuk, forró vízbe tesszük, és ahogy puhul, fakanállal szedjük le róla a leveleket kívülről befelé. Én ezt mostanában mikróban csinálom, sokkal egyszerűbb. Ne legyenek nagyon puhák, de nagyon kemények se a levelek, mert akkor repednek. A töltésre alkalmas levelek főerét kivágjuk (de nem dobjuk el), így két fél levelet kapunk, ezeket fogjuk tölteni. A káposzta többi részét apróra vágjuk.
A töltelék: Fél kiló valamilyen darált hús, ami nem nagyon száraz (tyúk, pulyka-felsőcomb, disznó, esetleg keverve, ekkor bárány-birka is jöhet hozzá) és negyed kiló rizs összekeverve egy fej olajon megfuttatott vöröshagymával, paprika, só, bors, kevés csombord hozzá, és jöhet a töltés.
Ne legyenek nagyok a töltelékek, kb. akkorák, amit egy felnőtt - kis erőltetéssel - be tudna venni a szájába (természetesen nem így kell enni!
Megjegyzem nagyanyám még kb. hüvelyujjnyi káposztát töltött, mert az számított a faluban szépnek, ebből 15-20-at könnyen meg lehetett enni!). A lábasba alulra tesszük az apró káposzta felét (esetleg legalulra szalonnabőrt - aki kicsit kraftosabban szereti!), majd elrendezzük rajta a töltelékeket, a végén betakarjuk a maradék apróval. Egy nagyobb paradicsomkonzervet feloldunk 1 liter vízben és ráöntjük (vagy 1 liter paradicsomlevet), majd feltesszük lassú tűzre, vagy sütőbe, kemencébe főni. Ha kell, még utána öntünk vizet vagy húslevest. Tejföllel tálaljuk.
Nagyon jó, ha öntöttvas lábasban főzzük, mert sokkal gyorsabban és egyenletesebben fő. Nekem van direkt töltött káposztához egy salgótarjáni ovális öntöttvas fazekam fedővel, amit csak ajánlani tudok (kapható most is).
Mivel az előkészítés elég munkaigényes, érdemes dupla, vagy többszörös adagot betölteni egyszerre, mivel a töltelékek nagyon jól tárolhatók fagyasztva. Természetesen az aprókáposztát nem érdemes lefagyasztani, csak ha sok helyed van a hűtőben, én ilyenkor frisset használok. Kiengedés nélkül teszem fel a töltelékeket főni. Nagyon praktikus.
Változatok: Nagyanyám ilyenkor nyáron csinált töltikét. Ez abban különbözik a töltött káposztától, hogy zsenge szőlőlevélbe, tormalevélbe vagy karalábélevélbe töltötte ugyanezt a tölteléket csombord nélkül, és nem tett rá paradicsomot. Viszont tett a főzőlébe néhány kanál kovászos uborka levet.
Ez is nagyon finom.