Óvári tokány



Hozzávalók: 50 dkg lapocka, 25 dkg tarhonya, 3 paradicsom, 10 dkg reszelt óvári sajt, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál olaj, 5 dkg füstölt szalonna, ízlés szerint törött fekete bors, só.
A húst megmossuk, letöröljük, majd vékony laskára metéljük. A megtisztított és finomra vágott vöröshagymát az apró kockákra vágott füstölt szalonna kiolvasztott zsírján üvegesre fonnyasztjuk, ráhintjük a pirospaprikát, majd a húst hozzátéve, állandó keverés közben lepirítjuk. Megsózzuk és felöntjük 3 dl vízzel, majd fedő alatt félpuhára pároljuk. A tarhonyát pirosra pirítjuk a forró olajon, megsózzuk, és a már félpuha húshoz öntjük. Hozzáadjuk a lehéjazott és felszeletelt paradicsomot, beleszórjuk a reszelt sajtot, meghintjük törött borssal, és annyi vízzel öntjük fel, hogy legalább 2 ujjnyival több legyen a víz a lábosban, mint a tarhonyás hús. Az egészet felforraljuk, majd lefedve, előmelegített, forró sütőbe tesszük, és takaréklángon 40 percig sütjük. Akkor van készen, ha a tarhonya az összes szaftot magába szívta. A sajttól különlegesen finom ízt kap. Bármilyen salátával kitűnő egytálétel.